A II. János Pál Pápa Katolikus Óvoda és Általános Iskola Angyalkert Katolikus Óvoda Tagintézményének bemutatása

„A keresztény ember számára a gyermek Isten ajándéka, az élet folytonosságának láncszeme. Az Isten adta természet és erkölcs törvényei szerint lép az életbe, és az Isten adta törvények szerint kell belőle embert fejleszteni. Érték, mert fejlődő életbimbó, érték, mert Istentől származik, érték, mert halhatatlan lélek lakik benne.”

dr. Marczell Mihály

 

Intézményünk 1973-ban épült, és attól kezdve folyamatosan óvodaként működött. Az óvoda melletti üres iskolaépületben 2011. szeptember 1-én nyitotta meg kapuját a II. János Pál Katolikus Általános Iskola.

Az alapító Váci Egyházmegye Ordináriusa szerette volna bővíteni az intézményt, és már 3 éves kortól megkezdeni a gyermekek keresztény nevelését. Az óvoda alapítására az iskola mellett álló óvoda épületünk volt a legalkalmasabb. Bátonyterenye Város Önkormányzata a Váci Egyházmegye Ordináriusa részére az épületet átadta óvodai feladatok ellátására. Az épületben új óvoda létesült, mely a II. János Pál Katolikus Óvoda és Általános Iskola tagintézményeként az Angyalkert Katolikus Óvoda nevet kapta.

Intézményünk a gyermekek keresztény szellemben történő oktatását, nevelését tűzte ki célul. Azt szeretnénk, ha óvodánk hasonlítana egy ideális család életéhez, ahol mindenkor a kölcsönös szeretet, megértés és megbecsülés uralkodik. Ez a légkör alkalmas arra, hogy a gyerekek a legjobban érezzék magukat, legtöbbet hozzák ki önmagukból és valódi képességeiknek megfelelően tudjanak teljesíteni.

Olyan légkört kívánunk biztosítani, ahol a szülők és a pedagógusok egy közösséget alkotnak a gyerekekkel.

Óvodánk 75 férőhelyes intézmény, három életkor szerint osztott, homogén gyermekcsoportjában jelenleg 75 kisgyermek óvodai nevelését biztosítjuk. Kihasználtságunk 100%-os.

Nevelőtestületünk szakmailag jól felkészült, pedagógiai megújulásra, és hitében erősödésre törekvő közösség.

Arra törekszünk, hogy boldog, egészséges lelkű, kiegyensúlyozott, a világ dolgai iránt nyitott, kisgyermekeket neveljünk, akik reményeink szerint a mai kor társadalmának alkotóképes, problémamegoldásra képes, kreatív, katolikus hitünkhöz hű fiatal, felnőtt tagjaivá válnak.

Óvodánk nevelési értékének tartom:

·         A keresztény pedagógia megjelenítését a gyermekek személyiségének alakításában.

·         Az Angyalkert Katolikus Óvoda Tagintézményben felvállaljuk, hogy megalapozzuk a katolikus hitet, és a vallásos élet felé irányítjuk a gyermekeket.

Az óvodai nevelés pedagógiai alapelveit figyelembe véve vallásos neveléssel, az egészséges életmód kialakításával, érzelmi neveléssel, szocializáció biztosításával, értelmi fejlesztéssel, testi és lelki szükségletek kielégítésével alakítjuk a gyermek személyiségét.

Óvodánk az óvodai nevelés alapvető feladatain túl speciális szolgáltatásokat is nyújt a gyermekek számára:

·         Gyermekeink számára lehetővé tesszük az idegen nyelvvel való játékos ismerkedést. Heti rendszeressel angol és német foglalkozáson vehetnek részt a gyermekek.

·         Középső- és nagycsoportos gyermekek részére lehetőség van vízhez szoktatásra, az úszás alapjainak elsajátítására.

·         A Nógrád Megyei Sakkszövetség támogatásával Sakk szakkört szerveztünk a jó logikával rendelkező gyermekeknek, akol más logikai játékok mellett játékos módon megismerkednek a sakkozás alapjaival.

·         Zene-ovit működtetünk, melyen a gyermekek zenei előkészítésben részesülnek, a szülők kérésére, a nevelési időn túl.

Az óvoda a városból és a környező településekről is fogad növendékeket. Nyitott mindazon családok számára, akik elfogadva az intézmény szellemiségét, gyermeküket a II. János Pál Pápa Katolikus óvoda és Általános Iskola Angyalkert Katolikus Óvoda tagintézménybe kívánják járatni.

 

Molnárné Jakab Mária

tagintézmény vezető

II. János Pál Katolikus Óvoda és Általános Iskola | 3078 Bátonyterenye, Zrínyi út 1 | Tel: 32/418-082 | E-mail: titkarsag.bterenye@ekif-vac.hu | OM: 201509