Futóverseny Mikulás napján
December 6-án megrendezésre került a Mikulás-napi futóverseny az iskolánkban.
Nagyon sok gyermek jött el: alsósok, felsősök egyaránt. Az első 5 versenyző jutalmat kapott a DÖK-től. A többiek cukorkának örülhettek. Természetesen az alsósokat és a felsősöket külön díjazták. Sok fénykép készült. Örömmel láttuk, hogy a gyerekek élvezik a DÖK és az iskola által szervezett programot. A DÖK-ön kívül voltak segítők, legfőképpen a 6-7-8. osztályosok köréből.
A futók számára az útvonal a következő volt: az iskolától indultunk, a Bakosvillen keresztül vezetett az út, aztán a vasút mellett kellett futnunk, majd a fogorvos utcájában, végül az óvoda udvarán keresztül a Váci Gimnázium pályáján értük el a célt. Mindenki piros arccal, lihegve ért célba, és elégedetten várta az eredményhirdetést.
 Bízunk benne, hogy jó élményekkel és felfrissülve tértek haza a diákok erről a DÖK-programról.
Sulyok Petra Kármen
7. osztályos tanuló
 
 
 
 

Ehető szobrok versenye
   2019. november 11-én a II. János Pál Pápa Katolikus Általános Iskolában ismét megrendezésre került a már hagyománynak számító Ehető szobrok versenye.  A versenyfelhívást már jó előre kihirdették. Végh Gréta 8. osztályos tanulónak köszönhetően a plakát kifüggesztésre került az iskolában, és az iskola honlapján is megtekinthető volt.
    A versenyt ebben a tanévben is nagy érdeklődés övezte. Az alkotások készítőinek elmondása szerint szoborkészítés közben megkóstolták alkotásuk alapanyagát, ami nagyon ízletes volt.
       A zsűrinek nagyon nehéz dolga volt, hiszen 32 műremek került kiállításra. Láthattunk cipő, papagáj, autó, egér, sün, stb. formájú zöldségeket és gyümölcsöket is.
       A szebbnél szebb szobrok közül Zita néninek, Orbán Lászlónak és Végh Gréta DÖK tagnak jutott az a megtiszteltetés, hogy az elkészült alkotásokat értékeljék.
      A döntés nem volt könnyű, éppen ezért a zsűri úgy döntött, hogy ebben a tanévben három különdíj is kiosztásra kerül.
                Díjazottak:
  1. Kecskés Eleonóra          
  2. Tábori Jázmin
  3. Kovács Ágnes
   Különdíj:
            Fekécs Lara
            Molnár Ferenc Mátyás
            Sulyok Jázmin
                Ez úton gratulálunk a helyezetteknek és a különdíjasoknak. Remélem a csodaszép szobrok látványa még több diák kedvét meghozta, s jövő tanévben még több alkotásban gyönyörködhetünk.
  Végh Gréta
   8. osztályos DÖK tag

Diákparlament
2019. november 7-én került megrendezésre az Országos Diák Tanács Nógrád megyei Diákparlament küldötteinek összejövetelére, melyen az intézmény Diákönkormányzatának elnökhelyetteseként részt vehettem, képviselhettem iskolánkat.

  • DSCF6715 (Medium).JPG
  • DSCF6716 (Medium).JPG
  • DSCF6718 (Medium).JPG
  • DSCF6719 (Medium).JPG
  • DSCF6720 (Medium).JPG
  • DSCF6721 (Medium).JPG
  • DSCF6722 (Medium).JPG
  • DSCF6723 (Medium).JPG
  • DSCF6724 (Medium).JPG
  • DSCF6726 (Medium).JPG
  • DSCF6729 (Medium).JPG
© 2017 II.János Pál Pápa Katolikus Óvoda és Általános Iskola

II. János Pál Katolikus Óvoda és Általános Iskola | 3078 Bátonyterenye, Zrínyi út 1 | Tel: 32/418-082 | E-mail: titkarsag.bterenye@ekif-vac.hu | OM: 201509 

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.