ÓVODÁSOK ZARÁNDOKLATA SZENTKÚTRA

V. alkalommal vettünk részt az óvodások zarándoklatán nemzeti kegyhelyünkön Mátraverebély – Szentkúton. Az előző évben a mi óvodánk vette át a vándorkeresztet, melyet egy éven át őriztünk, most pedig mi adtuk át a dunakeszi Szent Erzsébet Katolikus Óvodának.

Az idei évben is sok óvodás zarándokolt el szüleivel és az óvoda dolgozóival a kegyhelyre.

Az óvodák csoportjai a Kegytemplom előtti dombom gyülekeztek, innen vonultunk be énekelve a Kegytemplomba, hogy énekkel, imával tegyük tiszteletünket Szűz Mária előtt. Innen a szabadtéri oltár elé vonultunk, itt került sor a vándorkereszt átadására. Énekkel adtunk hálát a Jó Istennek, Jézusunknak és Szűz Máriának az egész évben nyújtott kegyelméért. Énekünket Gábor Atya és gitárosaink gitárzenével kísérték. Ezt követően Beer Miklós Püspök Atya celebrált Szent Misét. A mise végén az óvodások áldásban részesültek.

Öröm volt látni, hogy ilyen sok kisgyermek vett részt a zarándoklaton és népesítette be a kegyhelyet.

 

Molnárné Jakab Mária

  • dscf0880.jpg
  • dscf0895.jpg
  • dscf0937.jpg
  • dscf0941.jpg
  • dscf0971.jpg
  • dscf0977.jpg
  • dscf1021.jpg
  • dscf1027.jpg
  • dscf1036.jpg
  • dscf1048.jpg
  • dscf1068.jpg
  • dscf1085.jpg
  • dscf1149.jpg
  • dscf1166.jpg
  • img_5488.jpg
© 2017 II.János Pál Pápa Katolikus Óvoda és Általános Iskola

II. János Pál Katolikus Óvoda és Általános Iskola | 3078 Bátonyterenye, Zrínyi út 1 | Tel: 32/418-082 | E-mail: titkarsag.bterenye@ekif-vac.hu | OM: 201509 

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Részletes információ a sütikről Elfogadom