Ez a nap az egyház egyik legrégebbi ünnepe. Ezen a napon emlékezünk meg a napkeleti bölcsek látogatásáról, Krisztusnak a Jordán vizében való megkereszteléséről. A keleti egyház Krisztus megkeresztelésével kapcsolatban, ezen a napon a vizet is megszentelte. A víz szentelés a középkorban a nyugati egyházban is elterjedt, és ebből fejlődött ki a lakóházak megszentelése. A vízkereszti házszentelésre vonatkozó első adatok, a XVIII. század elejéről Kolozsvárról valók.

Népünk körében maga a házszentelés termékenység varázslással járt együtt. Országszerte ismeretes népszokás a három király – járás. Rendszerint három fiú csillaggal a kezükben házról - házra járt köszönteni. Mint bölcsek a kis Jézust rövid énekkel köszöntik. A köszöntés gyakran tréfás monológgal is kiegészült.

Az elmúlt évekhez hasonlóan Zahar Béla atya vízkeresztkor megszentelte óvodánk épületét és annak minden termét. A gyerekek minden mozdulatát érdeklődéssel figyelték. Együtt mondtuk el a Mi atyánkat és karácsonyi dalt énekeltünk, amíg Béla atya az ajtó fölé írta a következő feliratot:

20 – C + M + B – 15

Ez a felirat eredetileg az aktuális évszám és egy latin áldás kezdőbetűi: Cristus Mansiomen Benedicat, Krisztus áldja meg tartózkodási helyünket, ő, aki mindig itt van velünk

A C-t G-nek olvasva tulajdonították a kezdőbetűket Gáspár-Menyhért-Boldizsár legendás neveinek.

Tarnóczi Ferencné

 

Advent 4. vasárnapján Betlehemi játékot adtak elő gyermekeink a kisterenyei Szent István Katolikus Templomban

„A boldogságot nem lehet ajándékba kapni. Egyetlen titka: adni, mindig csak adni, jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet és sok-sok önzetlen tiszta szeretet.” ( Goethe)

Karácsony

A karácsony az év legnépszerűbb keresztény ünnepe, Jézus születésének, a szeretetnek, a békességnek ünnepe. A karácsonyt várva a héten ajándékot készíttettünk óvodásainknak, és az ünnepélyünkre meghívott vendégeinknek. Minden csoport hagyományainkhoz hűen megsütötte a mézeskalácsot, melyet a végén közösen díszíttettünk ki a gyerekekkel együtt. Karácsonyi dalokat, versikéket, Betlehemes játékot tanultunk. Szokásainkhoz híven minden csoportban állítunk karácsonyfát, amit a gyerekekkel együtt díszítünk fel. 

A karácsonyi ünnepélyen mind a három csoport előadta a kis műsorát egymásnak és a kedves vendégeknek. A műsor ideje alatt ajándékot hozott a Jézuska a karácsonyfa alá, melyet örömmel vettek birtokba a gyerekek. A hangulatosan megterített asztalhoz igényük szerint leülhettek süteményt enni és üdítőt inni. 

Az ebédünket gyertyafény mellett fogyasztottuk el, mely meleg, családias hangulatot árasztott. A délutáni szentmisén sok szülő, rokon, testvér részt vett, és elénekeltük a Cecília néni által tanult énekeinket is. Kellemes, hangulatos, szép időt tölthettünk el a gyerekekkel együtt ezen a csodálatos napon.

Honti Dóra

 

Mikulás Minden kisgyermek izgatottan várja ezt a napot. December 6-a Szent Miklós püspök napja. Mikulás-élményeinket a kis-ázsiai város Myra püspökének, a keleti egyház máig legtiszteltebb szentjének köszönhetjük. Ma minden bizonnyal Ő a legismertebb szent az egész világon. A halászok, révészek, vízi molnárok és diákok pártfogójának tekintették. A legenda szerint, nagy vagyont örökölt, azonban Ő maga szegényesen szűkölködve élt, de a rászorulókat bőkezűen segítette.

Óvodában is megismerkedtünk Szent Miklós püspök történetével, életével, jó tulajdonságaival, jó tetteivel. Tanultunk dalokat, verseket, melyek még sokáig nagyon kedvesek a gyermekek számára. Mikulás érkezését már nagyon várta minden gyermek. Ezen a napon bábelőadást nézhettünk meg a II. J.P.P.K.Ó.Á.I. irodalom szakkör diákjainak és tanárnőjének jóvoltából. A bábjáték lekötötte a gyermekek figyelmét és aktívan bekapcsolódtak a történet menetébe. A bábelőadás után megérkezett a Mikulás. A gyerekek arcán öröm és izgalom tükröződött. Csoportonként verseltünk és énekeltünk a megfáradt Mikulásnak. Minden gyermek édesség csomagot kapott. A Mikulás sem maradt ajándék nélkül, mert egy Nyuszi csoportos kisfiú ajándékkal kedveskedett neki.

 

Tarnóczi Ferencné

2014. november 28-án vette kezdetét óvodánkban az Advent, vagyis a Karácsonyt megelőző várakozás. Ekkor került előtérbe a saját kezűleg elkészített adventi koszorúnk, amin sorra gyújthattuk meg a gyertyákat.

Minden pénteken sor került a gyertya meggyújtására, legelőször a „hit” gyertyáját, másodjára a „remény” gyertyáját, harmadjára az „öröm” gyertyáját, Advent utolsó vasárnapján pedig a „szeretet” gyertyáját gyújtottuk meg.

A gyertya meggyújtásához adventi dalokat énekeltünk, mely még meghittebbé varázsolta a Karácsony-várás időszakát. Az egyik adventi dalunk egy versszakkal indult az első gyertyagyújtásnál, majd minden további pénteken egyel több versszakkal toldottuk meg. Így a az égő gyertyák számával megegyeztek a dal versszakai. Az Advent liturgikus színe a lila, mely a bűnbánatot, a szent fegyelmet és összeszedettséget jelképezi. Advent harmadik vasárnapján, az Úr eljövetelének közelségét ünneplik, az öröm liturgikus színe a rózsaszín. Ezeket az ismereteket mind tudatosítottuk a gyermekekkel. A gyertyákkal matematikai tartalmú tapasztalatra is sor került, a gyertyákkal halmazokat alkottunk, válogattunk, számoltunk, sormintát készítettünk. Mindamellett adventi memóriakártyákkal színesítettük a gyermekek játéktevékenységét. A csoportszobákat közösen díszítettük fel a gyermekekkel, sok díszt együtt készítettünk el. A Karácsonyi várakozás szerves része a sütögetés is, a gyermekek lelkesen készítették a finomabbnál-finomabb mézeskalácsokat. A Karácsonyi várakozás nagy izgatottságban, szeretetben telt, a gyermekek öröme pedig a Karácsonyi ünnepségen teljesedett ki.

 

Völgyi Anita

  • dscf0880.jpg
  • dscf0895.jpg
  • dscf0937.jpg
  • dscf0941.jpg
  • dscf0971.jpg
  • dscf0977.jpg
  • dscf1021.jpg
  • dscf1027.jpg
  • dscf1036.jpg
  • dscf1048.jpg
  • dscf1068.jpg
  • dscf1085.jpg
  • dscf1149.jpg
  • dscf1166.jpg
  • img_5488.jpg
© 2017 II.János Pál Pápa Katolikus Óvoda és Általános Iskola

II. János Pál Katolikus Óvoda és Általános Iskola | 3078 Bátonyterenye, Zrínyi út 1 | Tel: 32/418-082 | E-mail: titkarsag.bterenye@ekif-vac.hu | OM: 201509 

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Részletes információ a sütikről Elfogadom