Az utóbbi hetekben legnagyobb keresztény ünnepünkre, Jézus feltámadására készülünk.

Iskolánkban a múlt hét délutánjait az alsós gyerekek lelki felkészítésére fordítottuk. Hétfőn az alsó tagozat együtt járta végig Jézus szenvedésének útját az udvaron. Nagyon megható volt, amikor 150 gyerek együtt kérte: „Bocsáss meg nekünk!” A hét többi délutánjain évfolyamonként tartottunk játékos vetélkedőt és kézműves foglalkozást nagy sikerrel. Krepp-papírból keresztet és húsvéti bárányt készítettünk.

Nagyhéten a felsősekkel végeztük el a keresztutat, valamint velük is szép kézműves tárgyakat készítettünk: mécsest a húsvéti gyertyával és hímzett keresztet. A tantestület tagjai Szentkúton vettek részt lelki programon: Zahar Béla atya vezetésével keresztutat jártunk a tanítási szünet előtti utolsó nap délutánján.

Reméljük, hogy ezzel a pár órával közelebb tudtuk hozni a gyerekeket a húsvét misztériumához.

                                                                          Csurilla Józsefné

A 3. osztályos diákjaink minden tanévben elérkeznek életük egyik nagy eseményéhez: ekkor járulhatnak ugyanis először az Oltáriszentség vételéhez és részesülhetnek a bűnbánat szentségében is.


 

A tanulók a kellő hitbeli ismereteket a hittanórákon elsajátítják, rendszeresen járnak szentmisére, és szívükben vágyáldozással készülnek a szentség vételére. Az adventi időszak vasárnapjain megtörtént a leendő elsőáldozók templomi bemutatása. Advent 2. vasárnapján a nagybátonyi, 3. vasárnapján a kisterenyei és 4. vasárnap a maconkai templomban ismerhette meg a templomi közösség az elsőáldozásra készülő kisdiákokat. Saját egyházközségük tagjai előtt név szerint szólították a jelölteket. A plébánosuk kérdésére, mely szerint akarnak-e szorosabb kapcsolatba kerülni Krisztussal, a válaszuk az volt: „Akarunk.” Ezt követően az atyáktól megkapták homlokukra a jelet: a kis keresztet, amely Krisztus követésére való elkötelezettségüket mutatta.


 

A Szentháromságos egy Isten erősítse meg őket elhatározásukban, adja meg számukra a kegyelmet a szentségek vételéhez és további életükhöz!

Guruz Balázsné Kecskés Katalin

2014. december 2-án délután a gyermekek nagy örömére a tanulószoba átalakult az adventi készület helyszínévé. Csaba atya gitáros ének tanításával kezdte az adventi kézműves foglalkozást. Rövid magyarázatával újra felelevenítettük az advent valódi jelentőségét: adventben lelkünket megtisztítjuk bűnbánattal és jócselekedetekkel, hogy tiszta lélekkel várhassuk Urunk, Jézus születését.

A gyerekek ezen a délutánon adventi koszorút készíthettek saját elképzelésük szerint. Illatos teamécses, fenyő, dió, mogyoró és szárított növények illata lengte be a tantermet, hangulatában is már a karácsonyra készítve a gyermekeket. Az elkészített koszorút a tanulók nagy örömükre haza is vihették. 

Zita néni

 

  • dscf0880.jpg
  • dscf0895.jpg
  • dscf0937.jpg
  • dscf0941.jpg
  • dscf0971.jpg
  • dscf0977.jpg
  • dscf1021.jpg
  • dscf1027.jpg
  • dscf1036.jpg
  • dscf1048.jpg
  • dscf1068.jpg
  • dscf1085.jpg
  • dscf1149.jpg
  • dscf1166.jpg
  • img_5488.jpg
© 2017 II.János Pál Pápa Katolikus Óvoda és Általános Iskola

II. János Pál Katolikus Óvoda és Általános Iskola | 3078 Bátonyterenye, Zrínyi út 1 | Tel: 32/418-082 | E-mail: titkarsag.bterenye@ekif-vac.hu | OM: 201509