Maconkai Hittantábor

A Szent Anna napközis hittantábor július 21-től 25-ig, minden nap reggel 8 órától du. 4-ig családias hangulatban zajlott a volt óvoda épületében és annak udvarán. A név és a tábor időpontjának választása tudatos volt. A gyermekek nyári felügyelete mellett Maconkának az egyik fogadott ünnepe is Szent Anna napjához köthető. Őseink több, mint 100 évvel ezelőtt, máig elő ígéretet tettek Istennek, hogy ha a jövőben távol tartja a természeti csapást a falutól, ők és utódaik szentmisét mondatnak ezen a napon minden évben. Sokan sokféleképen támogatták a tábort. Hálás köszönet: Zahar Béla atyának, a Maconkai Aranyalma Hagyományőrző Egyesületnek, Dóra Tamásnak, valamint Fekete Tibornak, Dancsó János és Horváth Gábor uraknak. Minden nap részt vettünk szentmisén. Festettünk táborzászlót és végigsétáltunk kicsiny falunkon, megtekintve a tavat, templomot és a kopjafakertet. Maconkai nénik segítségével a palóc hímzés alapjaiba nyertünk betekintést illetve az asztalos mester által biztosított anyagokból készítettek a gyerekek szalvétatartót. A nemrég szentté avatott II. János Pál pápa életéről készült mesefilmet néztük meg, táncokat és maconkai énekeket tanultunk. A magyar, matematika és hittanos ismeretek gyakorolása mellett a kisterenyei tájház és kastély kiállítását, illetve a templomot tekintettük meg. Elzarándokoltunk a nemzeti kegyhelyhez, Mátraverebély- Szentkúthoz is. A népi játékok minden nap helyet kaptak a foglalkozások között, mint például a kötélhúzás, kötélugrás, zsákbanfutás, bögrecsúsztatás, diótörés, vízhordás, erőpróba, gumicsizmadobás, mocsárjárás és egyéb kör- illetve memóriajátékok.

 

Guruz Balázsné 

  • dscf0880.jpg
  • dscf0895.jpg
  • dscf0937.jpg
  • dscf0941.jpg
  • dscf0971.jpg
  • dscf0977.jpg
  • dscf1021.jpg
  • dscf1027.jpg
  • dscf1036.jpg
  • dscf1048.jpg
  • dscf1068.jpg
  • dscf1085.jpg
  • dscf1149.jpg
  • dscf1166.jpg
  • img_5488.jpg
© 2017 II.János Pál Pápa Katolikus Óvoda és Általános Iskola

II. János Pál Katolikus Óvoda és Általános Iskola | 3078 Bátonyterenye, Zrínyi út 1 | Tel: 32/418-082 | E-mail: titkarsag.bterenye@ekif-vac.hu | OM: 201509 

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.
Részletes információ a sütikről