A tavasz folyamán lelkes kis csapat vette birtokába az „iskolakertet”: az 5.b osztály tanulói gondozzák  a két magaságyásba ültetett növényeket. A magaságyások kialakítására március végén szülői segítséggel, szakemberek irányításával került sor társadalmi munka keretében. Termőföldet a TESCO üzletház adományozott számunkra, a vetőmagot a fenntartó, illetve szülők biztosították. Az 5.b-s tanulók Andi néni irányításával hagymát, borsót, répát ültettek, majd paradicsomot palántáztak az ágyásokba. Az osztály tanulói a locsolásból is kivették a részüket. Kiadós eső is segítette munkánkat, így az elültetett magvak kibújtak, a palánták megerősödtek. A következő hetekben folytatódhat a vetemény gondozása.

Az önfeláldozó munkát és a felajánlott adományokat mindenkinek hálásan köszönjük!

„Hulladékvadászat” – önkéntes szemétszedő akció

A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció ma hazánk legnagyobb önkéntes mozgalma. A programba, mely az idén immár nyolcadik alkalommal valósult meg, a mi iskolánk is bekapcsolódott március 22-én. A szemétgyűjtési akció keretében iskolánk környékén és a Zagyva folyó partján és medrében „nagytakarítottak” a gyerekek. Munkánkat a városi önkormányzat kesztyűkkel és nejlonzsákokkal segítette.  A szemétszedésnek köszönhetően sikerült megtisztítanunk a szűkebb környezetünket. Minden résztvevő gyermek munkáját köszönjük! 

Ebben a tanévben a harmadik osztály két színházi előadásra látogatott el Budapestre.
A kék madár és az Oszi-boszi, a repülő nagyanyó című darabokat néztük meg. A gyerekek nagy izgalommal várták az előadásokat. Legjobban az Oszi-boszi tetszett nekik. Nagyszerűen összeállított előadást láttunk, amely kicsit már az opera világába is bepillantást adott néhány népszerű ária beépítésével, melyek már a gyerekeknek is ismerősek voltak.
A gyerekek vastapssal jutalmazták a látottakat. A következő évben is szívesen vennének részt hasonló előadáson. előadáson.

Bakosné Kósa Mária

Az Operettszínházban járt a 2. osztály
A múlt tanév végén javasoltam a szülői értekezleten, hogy nagy élményként élték meg a gyerekek a két alkalommal történő salgótarjáni, majd egy alkalommal az egri színházlátogatást, ezért menjünk nagyobb színházba is. Egy alkalmat javasoltam, de volt szülő, aki már bérlettel járt az Operettszínházban, ezért kérte, hogy inkább bérletet vegyünk. A szülők ezt meg is szavazták, így belekezdtünk a szervezésbe.
Összesen 49 bérletet vásároltunk, hogy a szülőknek is legyen alkalmuk elkísérni bennünket.
Az első előadás a Kék madár volt, melyet a színház Kálmán Imre termében láthattunk.
Képek: ITT

  • DSCF6715 (Medium).JPG
  • DSCF6716 (Medium).JPG
  • DSCF6718 (Medium).JPG
  • DSCF6719 (Medium).JPG
  • DSCF6720 (Medium).JPG
  • DSCF6721 (Medium).JPG
  • DSCF6722 (Medium).JPG
  • DSCF6723 (Medium).JPG
  • DSCF6724 (Medium).JPG
  • DSCF6726 (Medium).JPG
  • DSCF6729 (Medium).JPG
© 2017 II.János Pál Pápa Katolikus Óvoda és Általános Iskola

II. János Pál Katolikus Óvoda és Általános Iskola | 3078 Bátonyterenye, Zrínyi út 1 | Tel: 32/418-082 | E-mail: titkarsag.bterenye@ekif-vac.hu | OM: 201509 

A weboldal sütiket (cookie-kat) használ, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújtsa.